2010 május 29. | Szerző: Plur
fogj egy adag karamellás pudingport, készítsd el….fura ízű cucc, a pudingról az embernek nem a karamell jut eszébe, de azért csak csináld 🙂 tegyél bele chillit, hogy üssön, meg mazsolát, mert az édes, az aljára meg babapiskótát, mert az jól megszívja magát és senki nem sejti majd, hogy ott lapul 🙂 ha minden megvan, a maradék kis forró pudingodba keverj kakóport, és öntsd a tetejére az adagoknak, és keverd meg kicsit.
kész.
it’s me.
2010 május 25. | Szerző: Plur
Menekülsz, nem akarod, hátat fordítassz, terelsz, aztán csak szembefordulsz…..És akkor megoldódik az egész és öledbe hullik a siker 🙂
2010 május 22. | Szerző: Plur
Péntek esti lazulás, iszogatás, nevetés, szombat délelőtti tanulgatás (!), főzés, pihi, semmi stressz…:)
2010 május 20. | Szerző: Plur
A nagy egyedüllétből persze semmi nem lett: srácok jöttek vissza az albérletbe, no de sebaj 🙂
A tegnapi nap elég kemény volt. Két baráti félreértést, feszültséget tettem rendbe, a gépem reggel bemondta az unalmast, úgyhogy szépen újra kellett rakatni, plusz tegnapelőtt elhagytam a bankkártyámat, (a poén az, hogy a lépcsőházba feljövet veszhetett el, de senki nem szólt) úgyhogy reggel a bankban is volt egy köröm. Fél 10-től fél 7-ig voltam benn, de amikor hazaértem, teljesen rám zuhant a fáradtság. Mint egy csecsemő: 12 óra után beoffoltam.
Ma új nap. Holnap lett volna 2 gyakuv, egyet kihúzok, mert sem idő, sem anyag, a többiről ne is beszéljünk. De elvileg nem kell nekem, így is megleszek kredittel.
Boldogság felhőtlen (tegnap fújtam el a felhőket)!
Éljenek a puzzle darabok 🙂
2010 május 18. | Szerző: Plur
Megőrülök: valaki feltöri ezt is és ír a nevemben a kommentre. Büdös gyorsan felejtsük ezt el, ál-Plur.
Boldogság 🙂 Esőfelhők vannak, mert csinálok magamnak, meg mások is “segítenek”, de aki nem örül velem, az… Én örülök. Nagyon.
Egyedül leszek lehet, hogy péntekig. Picit furcsa így a múlt hét nagy nyüzsgése után, de kell az egyedüllét nagyon. Helyrerakódnak a dolgok az emberben.
Mindig bajom volt azzal, h hajlamos vagyok magamban káoszt hagyni, valamivel meg terelni a figyelmemet, de ez így nem oké, úgyhogy most kényszerítve vagyok, hogy magammal legyek: csak én és én 🙂
2010 május 11. | Szerző: Plur
Mennyire fogalmam nem volt arról, milyen felnőni, meg felnőttként élni. Bár, most is még csak keresgélek, tapasztalgatok, de az egyetem első éveiben tényleg mintha üveggolyóban lettem volna..Most meg pár nap alatt egy csomó inger, egyetemi stresszelés, emberi kapcsolatokkal való szenvedés, kérdések, az ember meg leseget befelé, hátha jön valami válasz. De arra mindig várni kell. És még nem álltam munkába.
Kéne a 85 Évus telefonszáma, hogy megdiskuráljam, hogy mi merre hány méter. Ha valakinek megvan, adja meg 🙂
2010 április 2. | Szerző: Plur
Namost. Én utálom, ha korlátoznak a szabadságomban. Viszont. Ha meg nem ugrálnak kellően körbe, akkor meg azt érzem, hogy nem szeretnek.
Ebbe ha logikusan belegondolunk, akkor azért van némi ellentmondás részemről.
Sosem szerettem, ha nagyon ragaszkodtak hozzám. Egyrészt nem tartom magam egy olyan fantasztikus genetikai csodának, aki nélkül nem ember az ember. Másrészt meg egyszerűen feszélyez a dolog.
Az utóbbi napokban sokat gondolkodtam ezen. Több forrásból is megkaptam ömlesztve, de régről is voltak ilyen kritikák. És az ebben a kellemetlen, hogy a barátaimat, családtagjaimat bántom ezzel. Nálam ez egyszerűen azért sem megy, mert úgy érzem, hogy a számomra aránytalanul sok találkozás egyszerűen “hígul”, nem tudok olyan minőségben és olyat nyújtani, amivel meg lennék elégedve.
Csak ezt értesd meg a szeretteiddel.
És a poén, hogyha visszavonultam az elefántcsont tornyomba, akkor meg szeretem magam elhagyatottnak meg magányosnak érezni, pedig egy frászt, hiszen pont én utasítom rendre és ezzel taszítom is el kicsit az embereket.
Fene se érti. Magamat meg végképp nem.
2010 február 24. | Szerző: Plur
Pff..Megint szombathely. Zsigerből kisbetűvel írtam. Szinte nem is őrá emlékeztet, hanem mintha viszonyom lett volna a várossal. A szombathelyi sztorik elég élénken élnek az emlékezetemben. 2005-ben barátnő-látogató: elnézett menetrend és lekésem életem első egyetemei matekelőadását. (Akkor még azt hittem, ezért fővesztés jár, persze később lejjebb csúszott az eminens léc.) 2006 Kispál unplugged sokezerért, amikor az állomásajtó nem akart kiengedni 🙂 2008-ban néhámy alkalom szalonkavadászattal, jó kajákkal, sok nevetéssel, kedvessel. Na, oszt 2009. Az első remegővégtagos találkozás. Furcsa érzés, amikor ráébreszt a szituáció, hogy az ember, akit csak képeken láttál és a számítógép képernyőjén keresztül, valóban létezik: hús-vér személy, lélegzik, nyomot hagy a világban. Az első kudarca után jött a második találkozás a Szombathelyi állomáson. Az imént megint zsigerből írtam helytelenül, idő közben felértékelődik bennem minden? Az a sok igaznak vélt mondat, amit a kimondójuk is valósnak hitt akkor. Mikor hazudtunk és mikor nem? Szerintem már magunk sem tudjuk. Sem ő, sem én, sem Szombathely.
2010 május 31. | Szerző: Plur
A legfurcsább, hogy 7 óra 23 perckor ébredek. Hetek vagy hónapok óta elkerültük egymást ezzel az időponttal. A korai kelésnek meg ugye egyenesági következménye illetve előzménye, hogy 23 órakor alszom. Nem semmi. Hetekig teljesen fordítva éltem: nappal alvás, éjjel aktívkodás. Most meg annyira lefáradok napközben, hogy muszáj eltenni magam 11kor. De így sokkal jobb. Nem csak azért, mert termékenynek és hasznosnak érzem a nappalokat, hanem mert kipihenem magam. 8 óra alvás éjszaka sokkal többet jelent, mint 12 nappal.
Az egyetemnek nagyon a végén járok és érzem a nyomást. Nehéz mit kezdeni vele, elfeledkezni meg nem lehet (ezzel is álmodom). Diplomaosztón viszont tuti, hogy majd csak nagy ürességet fogok érezni, hogy akkor most nincs több zh meg vizsga??
Furcsa, amikor van egy, a vége felé egyre intenzívebb folyamat és egyszer csak elvágják, és annyi. Te meg ott állsz, hogy 5 évig meghatározott valami, aminek a végére jártál. Bocs, nem 5 évnek lesz itt vége, hanem 17 év tanulásnak, meg a gyerekkoromnak.
Oldal ajánlása emailben
X