2010 február 24. | Szerző: Plur |

 Pff..Megint szombathely. Zsigerből kisbetűvel írtam. Szinte nem is őrá emlékeztet, hanem mintha viszonyom lett volna a várossal. A szombathelyi sztorik elég élénken élnek az emlékezetemben. 2005-ben barátnő-látogató: elnézett menetrend és lekésem életem első egyetemei matekelőadását. (Akkor még azt hittem, ezért fővesztés jár, persze később lejjebb csúszott az eminens léc.) 2006 Kispál unplugged sokezerért, amikor az állomásajtó nem akart kiengedni 🙂 2008-ban néhámy alkalom szalonkavadászattal, jó kajákkal, sok nevetéssel, kedvessel. Na, oszt 2009. Az első remegővégtagos találkozás. Furcsa érzés, amikor ráébreszt a szituáció, hogy az ember, akit csak képeken láttál és a számítógép képernyőjén keresztül, valóban létezik: hús-vér személy, lélegzik, nyomot hagy a világban. Az első kudarca után jött a második találkozás a Szombathelyi állomáson. Az imént megint zsigerből írtam helytelenül, idő közben felértékelődik bennem minden? Az a sok igaznak vélt mondat, amit a kimondójuk is valósnak hitt akkor. Mikor hazudtunk és mikor nem? Szerintem már magunk sem tudjuk. Sem ő, sem én, sem Szombathely.